Rendszeres olvasók

Segíts az emberiségen?

2009. december 31., csütörtök

2010

2009. utolsó pillanatiban kaptam ezt az ajándékot,most megosztom Veled is:








ezt kívánom Néked

évzáró (több panasz/szó/ NINCS )

nagynehezen véget ér a 2009.edik év is. Nagyon nem akar elmúlani számomra. Ennyi rossz már jóideje nem történt velem 1 év alatt.



S minden ami történt csakis 1 dolog miatt. Mert nem tudom kinyitni a  számat.

Idén ledolgoztam kereken 3223 órát,ami napi szinten olyan 8.85 óra ... Igaza vala  amunkaadómnak,mikor több mint 2 évvel ezeleőtt elkezdtem náluk melózni,hoyg nála mindennapra jut 8 óra munka.

S akkor most1  kis visszatekintő,hogy milyen is vala az évem,nem sokra emléxem (szerencsére),de sok jó nem vala ... :(

Mivel elváltak az útjaink még 2008.-as év derekán attól akit szeretek,nagyon rossz állapotba kerültem s, ez meglátszott rajtam külsőleg. Átmentem remetébe. Utolsó talink óta nem nyiratkoztam,s csaknem 20 hónap utánsikerült ismét eljutnom bobélyhoz. Midnez emllet még voltak oylan időszakaim,hoyg 3-4 hónapos szakállt is eresztettem a kis kesckeszakállam lellett .. Valszinü ritka rondán nézhettem ki,de nem érdekelt. Úgy voltam,hogy nincs kiért/miért rendbetennem magam.



Még 1  módon elb@sztam,szó szerint a jövőmet. Ugyanis 3 éve elkezdtem magán úton életbiztosjtást fizetni. Évi szinten kellet 350€ befizetni,30 éven keresztül. Úgy,hoyg éves szinten emelkedett a befizetési összeg 2%-al,s végül oylan 20.000 € üt5te volt a markomat.


DE!

Mivel a tavali évbe gyakorlatuilag nem vettem fel fizut,mert nem "tudtam",(erről később bővebben) így elmaradt az idei évi befizetésem ... s szépen kaptam 3x is haladékot,ám nem vala erőm 3adik alkalommal se összeszedni magam,s elmenni befizetni a pénzt. így most befürödtem ezzel is ... kaptam 1 végzést,hogy az eddigi befizetések utána számlámon van 1200 €,amit 30 év múlva kiutalnak ...

ehhez kapcsolódik az is,hogy  a legjobb barátom is a jóvoltomból hasonló biztosítást fizet,s mivel 2 éve én voltam az aki aláíratta vele a szerződést,uyganis megpróbálkoztam ügynökösködni,de ez se ment,mert iylesmihez,ahola  számat kéne használni,na ahhoz nem értek,s nem is merek beszélni,így az is csak 1 pont vala az életembe,ahol,ha van aki a kezem fogja,s lennének virtuális barátokon kivül mások is,akkor tudtam volna előrejutni ...
S itt is bakit követtel el,mert Ő Mo. él,de a befizetéseket itt kell elintéznie,s nekem odaadta a pénzt,ám jómagam nem voltam képes 2 hónapig elmenni,s befizetni az összeget. Mikor meg rászántam magam kiderült,hoyg NINCS jogosúltságom,nincs fel6almazásom erre. pedig eddig mindig jómagam végeztem,ám valami "új" törvény szerint kell 1 xtra fel6almazás ...Az a szerencsém,hogy Ő a legjobb abrátom,s megértő ember. óvodás korunk óta ismerjük 1mást,jóban rosszban 1ütt vagyunk. Bár távol él,s ritkán vagyunk már kapcsolatba.

Még a  tavaszba járunk,nemrég írtam le ezt:segítség

Nyár semmilyen nem vala,nem sokra emléxem,se jóra se rosszra,csak meló vala dögivel.

Vagyis pár virtuális jó dolog.



Bekerültem rengeteg filecserélő helyre,Bit Book-on moderátori rangot is kaptam,mert rengeteget ott lógok,amit sikeressen 1 nézetletérés miatt pár nappal később el is dobtam magamtól. Ám nemrég visszakaptam,de erről olvas6tatok.

Ősz is naggyából zökkenőmentessen múlt el. annyi említésre vala vala csak,hogy kb. 1 hónapig internet elérhetőségem nem vala,mert 1 részről a főkököm nem intézte el a befizetést,másrészről ÉN nem tudtam befizetni,mert nem vala pénz a zsebembe,3adrészt nem nyitottam ki a számat,hogy panaszkodjam ...

No,mind1,az a rész is elmúlt,de tényleg szolgáltatót váltok,mert ez a mostani már elvislehetetlenül rossz ...

ja,csaknem kiamradt a 2-3 legjobb dolog a tavali évbe.

Új barátok,újra blogzom,új számjtógép.

Elértünk a  télhez is.

Nos,ez naggyából jónak lehet modnnai. a pár rossz napot,depis/ünnepi napoktól eltekintve jól viselem.

sikerült megcsinálnom az igazolványom,cirka 4 hónapos késssel,de a kezembe van.

Mostmár indul6ok új útlevelet kérvéynezni,csak múljanak el az ünnepek,újjévvárások,s a hivatalok fogadjanak is :(

Karácsoyn előtt nem tudtam bemenni,mert 1 részről mikor kaptam az önbizalom lökést,akkor kiderült,hogy nem tudok intézni semmit,mikor meg tudtam volna,akkor elmúlt az a segítség amit kaptam,vagyis amit úgy éreztem,hogy kaptam.


Ennyi nagyvonalakban.

Picit összeviszza,de ilyen az életem is :) A fejemben lévő gondolatokról nem is beszélve.

Sok dolgot kihagytam,mert :

  • nem jut eszembe
  • nem értenéd
  • félreértenéd
  • nem szabad kimondani
  • ...


Üdv Endre,Doroszló!

P.s.: Még hallasz rólam ... :innocent:

***


Ha az Élet mesélni tudna, akkor ő lenne a leghazugabb mesemondó. Ugyanis a könyvekben vannak jó mesék és gonosz mesék, de az életben mindez egy jókora összevisszaság. A legjobb pillanatok után minden bejelentés és figyelmeztetés nélkül ránk zuhannak a legdermesztőbb percek, melyek órákká, napokká, végeérhetetlen, időtlen periódusokká nyúlnak.

Babay Bernadette

2009. december 29., kedd

megint nem értek semmit

Miért élek dolgokat így át? Miért van az,hogy nem "akarnak" Reám hallgatni az emberkék? Ha meg hallgatnak,akkor "kényszerként" veszik fel a kérésem :( S hiába próbálom meg garázni magam,nem akarnak ismét hallgatni rám. Már 2 napja piszkosul rosszul érzem magam 1 dolog miatt. Tegnap legalább ráj5tem mi is a gond.

s még jobb kérdés,ha valamit spontán adok 1 barátnak,akkor abban miért merül fel az,hogy viszonozza a szívességet?




nem 1x emljtettem már,hogy jómagam akkor vagyok boldog,ha másokat boldoggá tudok tenni. De ez rohadtul nehéz meló,mert nem lehet tudni,hogy a gezstusom mikor okoz boldogságot,s mikor pont az ellenkezőjét.

Különössen,ha nincs visszajelzés. + oylankor,mikor kényszeredetten akarnak viszonzásul valamit "adni".

Utoljára mondom,NE így,ne erőltve csináld,ha meg is próbálod,az nem úgy jön át,s hiába örülök,ha megszenved vele az illető,aki nekemboldogságot akar okozni,azt hihetetlenül hangzik,de átérzem. "fogékony" vagyok az ilyesmire :(

Sokkal jobb vala,s 1xrübb az életem míg nem kaptam abba a bizonyos mesébe vissza a szívem (első bejegyzéseim 1ike) ...

Üdv Endre,Doroszló!

P.s.:Még hallasz rólam ... :innocent:

levlistás izémizé folytatása

Tudtad, hogy az életedből legalább két teljes hetet csókolózással töltesz? És azt, hogy a legtöbben nem egyből szeretnek bele partnerükbe? Furcsa és meglepő tények a szexről és a szerelemről.

Tudtad, hogy az életedből legalább két teljes hetet csókolózással töltesz? És azt, hogy a legtöbben nem egyből szeretnek bele partnerükbe? Furcsa és meglepő tények a szexről és a szerelemről.

13. A szerelem képes ugyanazt a stresszt kiváltani a szervezetben, mint a félelem. A fizikai reakciók megegyeznek: kitágult pupillák, izzadó tenyér, felgyorsult szívverés.

14. Egyetlen perc szenvedélyes csókolózás akár 109 kalóriát is elégethet. És mennyivel jobb egy óra csókolózás, mint egy óra szenvedés az edzőteremben!

15. A leghosszabb víz alatti csók rekordját Tokióban állították fel: 2 perc 18 másodpercig tartott.

16. A rendszeres szex nem csak gyakoribb mosolygásra ad okot, biológiai haszna is van. Az izomzat intenzív használata, vagy a boldogsághormonok rendszeres működése mellett a férfiaknak kifejezetten szükségük van a rendszeres ejakulációra: így tud ugyanis friss spermium termelődni, ami nemcsak a betegségek megelőzésének tesz jót, de az utódnemzést is nagyban segíti.

17. A férfiak 68 százaléka állítja, hogy jól csókol. A nők ennél valamivel szerényebbek: 56 százalékuk tartja magát igazán jónak a csókolózásban.

18. A női orgazmus erőteljes fájdalomcsillapító, mivel jóllét-hormonokat, azaz endorfinokat szabadít fel. Ennyit a fejfájásról, mint kifogás…

19. A nők 11 százaléka kutat egy kicsit a férfi után az első randi előtt vagy után. A férfiak nem ennyire kíváncsiak (vagy őszinték), mindössze hét százalékuk vallotta be, hogy tett már ilyesmit.

20. A valószínűségszámítás szerint tizenkét emberrel kell járni, mielőtt kiválasztjuk a hosszútávú partnerünket. Állítólag átlagosan hatszor leszünk szerelmesek, mielőtt kikötünk életünk párja mellett.

21. A bőrbetegségekkel kapcsolatos kutatások azt bizonyították be, hogy a csókolózás csökkenti a dermatitiszt, a kiütéseket és a pattanások előfordulását. Sokkal olcsóbb és élvezetesebb, mint egy kozmetikai kezelés…

22. Az orgazmus sokkal intenzívebb, ha forró a levegő. Talán ezért szeretjük a nyaralás alatti szexet, és a szaunásat is. Mindegy, csak izzadni lehessen.

23. Azok a nők, akik romantikus regényeket olvasnak, kétszer annyit szexelnek, mint a többi nő. Előjátéknak egy könyvesbolt?

24. Egy átlagos személy életéből legalább két hetet csókolózással tölt. Ebbe beletartoznak azok is, akiknek gyerekkorukban választottak házastársat, így erősen rontják az átlagot. Így te biztosan több héttel megelőzöd őket.

25. A férfiak hetven százaléka úgy gondolja, hogy a nők imádnak borostás pasikkal csókolózni. Ezúton is jelezném, hogy a látványt szeretjük. A lehorzsolt, kipattogzott állunkat kevésbé.

Forrás: Nana.hu

2009. december 25., péntek

2009. december 24., csütörtök

Karácsony

Békés,Áldott Karácsonyi Ünnepeket 

Kedves olvasóim.



Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.





Márai Sándor







(az 1etlen "karácsonyi" dal,amit kedvelek ... )


Üdv Endre,Doroszló!

P.s.: Még hallasz rólam ... :weep:

2009. december 23., szerda

a hangulatom máma


Amikor segítünk

Oké,rosszabbul nem is kezdődhetne az idei karácsony.

Van 1 munkatársam. László
érdekes,hogy ez a név végigkísért az életemen. Mint pozitive értelemben,mint negative.

Hiszen legjobb barátom is László,van 1 blogíró akit olvasok néha,rokonság tele van Lászlók-al stb ...

Nos,most csak az első laciról szólnék,aki a munkatársam.

Kicsit beképzelt,s mivel Ő van a farmon ahol dolgozom leghosszabb ideje,a kezdtektől,így picit főnökösködik is. Különössen azóta,mióta elkezdtem jómagam is dolgozni vele. + pár hónapja kapott még 1 segédet ...

Mostmár naggyon jól érzi magát. Na,ez most nem lényeges.

Ma felhívott,hogy kéne neki kiirnom 2 dvd-t rajzfilmekkel,deholnap reggelre. Mondom,nem gáz,elintézem.

Előzmények: taval leszedtem,s neki is odaajándékoztam (van 1 kislánya) 24 DVD rajzfilmet,a Disney pack-ot,ami tartalmazza az "össz" Disney rajzfilmet 1938-2008 közt.

Másik előzmény.

február végén megkérdzete az alak,hogy nem-e tudnék neki kölcsönadni kb. 18 ezer ft. ,2 hónap múlva visszaadja. A feleségének akart venni álljtlag valami övet/szíjat,ami segíti a fogyásban. mert a teleshop-ban látta,s az oylan hüdenagyon hasznos,de nincs rá pénze ...

Éppen vala nálam pénzt,mert akkor vettem efl1 kis előleget,így odaadtam neki ...

Azóta is csak akarja visszadani a pénzt ...

Közbe a lakásukat újította piict efl,nyáron elmentek 10 napra családostul nyaralni a Horvát tengerpartra,ismét alkást újított,e a pénzem még midnig enm akaródzik neki visszaszolgáltatni.

Ma mikor befejezte a "rendelést",hoyg mi kéne neki,mondja ismét,hoyg uyge,tartozik nekem ennyi s ennyi pénzel. Mondom,igen ...

Erre aszondja,sajnos MOST se tudja megadni,deha nem gond,s van még pénzem,akkor adjak MÉG kölcsön!

Ennél a pontnál nem tudom miért nem emeltem fel a hangom,e megőriztem a hidegvérem,s közöltem vele,hoyg sajna nekem sincs most pénzem .. s ez így is van :(

Mert még nem vettem fel a fizukat az idén :(

így nem is ahzudtam neki.

Csak most azt nem értem,hoygan lehet ennyi bőr 1 ember pofáján,hogy tartozást simán bevalja,s azt is,hogy nem tudja 9 hónap után se megadni,de nyaralásra vala pénze (úgy,hogy a felesége is dolgozik),lakásfelújításra vala pénze + még adjak neki pénzt.

De már előbb eldönt5tem magamban,hogy ennek az alaknak az életbe nem adok több pénzt ...

Kijátszotta a bizalmam.

Kész.

s javuljon meg az önérzetem ilyenek után :(

2009. december 21., hétfő

jó vagy rossz???

Most hirtelen nem tudom,hoyg a mai napom jólvégződ5t vagy rosszul.

Ugyanis elmentem hivatalba,de nem tudtam semmit se intézni :( De elmentem.

Kiderült,hogy 1 papír ami igazolja,hogy voltam sorkatona csakis csüt. és pénteki napon igénylehető.

Ez epdig baj,most nagy baj,mert tolódik így minden :( Tudtam,hoyg ez nem megy ilyen simán. Miért is menne velem kapcsolatba valaha is valami 1xrüen?

Második lépést is megtettem,amire azt hittem tegnap,hoyg nem leszem képes. elmentem a munkaközvetítőbe. kaptam 4 oldlanyi kitölteni valót,még át se néztem nagyon. Aszondja a hölgy,ezt töltsem ki,hozzam a diplomám,1 papírt,hogy mi van/nincs a nevemen.

Ezt is scak jövő 7en tudom újra elindjtani,addig ki kell töltenem,elmenni azé' az igazolásért is.

Más gondom is van. A karácsony. :( Vagyis annak a másnapja.Péntekre esik. Nővéremékhez kell menni ebédre,akik kb. 60 km laknak tőlünk. de 9 órakkor bent kéne lennem a hivatalba,hogy elkérjem a katonai igazoló nyomtatványt,hogy 7főn sorba tudjak állni az útlevélért ...

Ez még nem is oylan nagy gond,hiszen ebédre kéne odaérni csak. De a szülém mindig időnap előtt kedvel bevágódni,taval is már reggel 9 órára ott voltunk a vendéglátók jóformán még fel sem kelltek akkor ... + ott akarnak éjszakázni,s nekem ismét buszba kő' szállnom,s hazajönnöm,mert nincs elég hely,ahol megszáll6nék jómagam is. + nekem reggel melóra is kő' mennem.
Taval is így vala,de akkor még rosszabb vala a helyzet,mert a szülém 30 percel a busz indulása előtt értesített arról,hogy ők maradnak. uyganis Szabadkáról van 1 direkt járat csak,ami elhoz átszálás nélkül Doroszlóra,s az 15.10 indul,s 16.45 érkezik ide. Más alternativa nincs sajna.
Ráadásul szépen ebköszönt5t a tél is,s farkasordító hideg van. Tüzelni kell,itt ninsc távfütés. Mindne szobát külön-külön kell bemelegjteni. Ez nem is gond,ha az ember elkezdi időben. Ám pénteken? 17 óra körü érek haza,hideg lakásba. betüzelni már nem is nagyon érdemes,mert min 2 óra mire elkezd melegedni a szoba :( De úgy tervezem,hogyha van valami más járat félútig hazafele,akkor azzal elindulok,s taxiba ülve jövök haza. így többet lehetek a nővéremékkel,s a kislányaival.

Nem tudom még hogy lesz,csak azt tudom,ismét sz@r hangulatba leszem. Szokás szerint.

Karácsony így a karácsony ???

Még 1 diétás recept (xxx)

 Ruhák eltávolítása a partner beleegyezésével: 12 kalória

Ruhák eltávolítása a partner beleegyezése nélkül: 187 kalória

Melltartó kikapcsolása két kézzel, nyugodtan: 7 kalória

Melltartó kikapcsolása egy remegő kézzel: 36 kalória

Erekció elérése normális, egészséges férfiaknál: 2,5 kalória

Óvszer felhelyezése erekció alatt: 1,5 kalória

Óvszer felhelyezése erekció nélkül: 300 kalória

Orgazmus: 112 kalória


Színlelt orgazmus: 420 kalória

Orgazmus során nem változó arckifejezés: 0,5 kalória

Pénisz irigység férfiaknál: 72 kalória

Pénisz irigység nőknél: 3 kalória

Bűntudat amiatt, hogy élvezed a szexet, miközben mások éheznek: 2 kalória

Bűntudat amiatt, hogy könnyen elmész: 53 kalória

A partner hetedszerre megy ki WC-re: 10 kalória

A partner szex közben felveszi a telefonját: 7 kalória

A partner szex közben telefonhívást kezdeményez: 40 kalória

Aktus közben benyit a partner házastársa: 60 kalória

Aktus közben benyit a mi házastársunk: 100 kalória

Magyarázkodás: 55 kalória

Nyugodt idegállapot megőrzése: 100 kalória

Ágyból kiugrás: 75 kalória

Egy mozdulattal felöltözés: 500 kalória

Gyors köszönetnyilvánítás a partner felé: 2 kalória 


(legalábbis itt jelentettem meg először,nem saját szerzemény ez se)


Csokoládéval is fogy6sz

 Érdekes cikk,bár a diétákba sose hittem ... Azt vallom,hogy enni lehet mindent,de mértékkel,s csak annyit kéne bevinni a szervezetbe kaját amennyi energiát fel is dolgozunk 1 nap alatt. Mert így alkotott meg bennünket a természet,hogy a testünk "készüljön" fel az ínséges időkre,s raktározzon ... Biológiai órával mérve nemrég még gyüjtögető életmódot folytattunk,s nem dúskál6tunk minden finomságban. + a civilizáció is a bünös,hiszen 1re több mesterségesen előálljtott adalék kerül a szervezetünkbe,több cukor/keményítő van jelen a mindennapjainkba.



Most 1 "eredti" diétés recept következik:



Ez a diéta az egyik legrövidebb mind közül: összesen egynapos. Csokoládénapnak is nevezhetjük. Különlegessége, hogy a nap minden egyes étkezése tartalmaz csokoládét, mégis fogyhatsz vele fél-egy kilót. Nem rossz, igaz?

A csokoládé évezredek óta fontos gyógyszer volt mindenfelé – Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában -, ahol a kakaóbab megterem. Használták a fáradtság leküzdésére, vártak tőle afrodiziákus hatást, kezelték vele a köszvényt, bőrkiütéseket, lázat és görcsrohamokat. Montezuma azték uralkodó szerint a csokoládé az istenek itala, ami ellenállóvá tesz és legyőzi a fáradtságot. „Egy csésze ebből a becses folyadékból lehetővé teszi, hogy az ember egész nap gyalogoljon, anélkül, hogy ételre szorulna.


A módszer lényege


A csokoládé legújabb kori történelme arról szól, hogy újra felfedezték egészségvédő hatását. A legfrissebb kutatások szerint a csokoládé antioxidáns hatása nagyobb, mint a zöld teáé, sőt a vörösbort is kenterbe veri. Bizonyítottan magas antioxidáns-tartalma elősegíti az emésztést, megvédi a szervezetet az oxidációs sejtkárosodástól, és lassítja az öregedési folyamatokat. Ugyancsak magas flavonidtartalma jótékonyan hat a szív- és érrendszerre. Mindezekről és egyéb jótékony hatásairól a szakirodalomban már nagyon sokat olvashattunk. Rengeteg pozitív élettani hatása miatt a kakaó, illetve csokoládé megfelelő, nem túlzott mértékű fogyasztása, magas kalóriaértéke ellenére elősegítheti a súlycsökkenést. A csokoládénap természetesen csak azoknak ajánlható, akik szeretik csokoládét és hisznek az erejében.


Feltételek


1. Ezt a diétát legfeljebb egy napig végezzük, és kéthavonta maximum egyszer alkalmazzuk, mivel az egyoldalú táplálkozás nem egészséges a szervezetnek.
2. A vacsorát hagyjuk ki ezen a napon.

Mit érhetünk el vele

- Súlycsökkenést (0,5-1 kg egy nap alatt).
- Előnyösen hat a szívre és a vérkeringésre.
- Segíthet a rák megelőzésében.
- Emeli a vér tryptofán-tartalmát, és ettől boldogabbnak érezhetjük magunkat.
- Magnéziumtartalma miatt oldja a stresszt.
- Koffein- és theobromin-tartalma növeli a koncentrálóképességet.


Mintaétrend


Reggeli
5 dkg zsírszegény túróban keverjünk el egy kevés fahéjat, 2 teáskanál kakaóport és egy kevés édesítőszert. Kenjük egy szelet teljes kiőrlésű kenyérre, a tetejére szeleteljünk banánkarikákat, és tegyünk rá 2 kocka étcsokoládét.

Tízórai
Fél banánt daraboljunk fel, forgassuk meg kókuszreszelékben, és szórjuk meg reszelt csokoládéval.

Ebéd
15 dkg sovány túrót keverjünk el 1 evőkanál búzadarával, 1 evőkanál kakaóporral, 2 kocka lereszelt étcsokoládéval és egy kevés édesítőszerrel. 1 tojás fehérjét verjük fel habbá, és keverjük a túróhoz. 1 körtét vagy almát szeletekre vágva terítsünk egy kis tepsi aljára, majd öntsük rá a krémet és süssük 15 percig.

Uzsonna
2 dl tejbe keverjünk 1 evőkanál kakaóport és 1 zacskó vaníliás cukrot, majd forraljuk fel. Hidegen, vagy melegen is fogyaszthatjuk.

2009. december 20., vasárnap

Főzőcske part2

Még1 recept,mert éhes vagyok,ma elmaradt az ebéd,vacsi meg nem valami sok vala. Szokás szerint.

1 levlistás Tölt5káposzta:

Töltött káposzta

Hozzávalók 12 személyre:

2.5 kg savanyított káposzta
12 db nagyobb káposztalevél
1 kg füstölt csülök, vagy egyenértékű mennyiségben füstölt oldalas
1 dkg fűszerpaprika
tejföl a tálaláshoz
5 dkg vöröshagyma apróra vágva
0.8 dl étolaj a rántáshoz
4 dkg liszt
1 csapott teáskanál fűszerpaprika

A töltelékhez:

20 dkg rizs és egy kevés olaj
20 dkg vöröshagyma, 10 dkg a töltelékbe, a többi a káposzta tetejére
0.5 dl étolaj
1 kg sertéscomb darálva
25 dkg füstölt szalonna
3 db tojás
1 dkg fűszerpaprika
só, bors, majoránna, fokhagyma összenyomva

Elkészítés:

A csülköt kb. egy óra hosszan előfőzzük, kicsontozzuk, majd nagyobb darabokra vágjuk, levét félrerakjuk. (a füstölt oldalast előfőzés nélkül egyszerűen feldaraboljuk)

A rizst egy kevés forró olajban rövid ideig pirítjuk, majd annyi vízzel, amennyi épp, hogy ellepi félkészre főzzük.

Az apróra vágott (20 dkg) vöröshagymát az étolajon világosbarnára pirítjuk.

A húst a kihűlt rizzsel, a pirított hagyma felével, tojásokkal, a pici kockákra vágott szalonnával és a fűszerekkel jól összegyúrjuk. Csak nagyon kevés sót adjunk hozzá, mert a füstölt szalonna, a csülök- és káposztalé önmagában is sós.

A káposztalevelek közepén található vastag eret kivágjuk, ezzel egyúttal két részre is osztjuk őket. A töltelékből kisebb halmokat púpozunk rá, majd a levél széleit benyomkodva belehengergetjük a tölteléket a levélbe.

A savanyú káposztát megkóstoljuk, ha nagyon sósnak, savanyúnak érezzük, akkor átmossuk (vegyük figyelembe a csülök levének, illetve füstölt oldalas sótartalmát is). Nagyobb, kb. 2/3 részét egy megfelelő méretű lábasba tesszük (kb. 10 literes edény kell, de vigyázzunk, a töltelékben a rizs még dagadni fog, ezért legyen még pár centiméter hely az edényben, amikor elkezdjük főzni). A csülökből megmaradt csontot is beletehetjük.

A töltelékeket a káposztára helyezzük, befedjük a csülök/oldalas darabokkal, majd a maradék káposztával betakarjuk.

A pirított hagyma másik felét elkeverjük a pirospaprikával, és a káposzta tetejére tesszük, majd felöntjük a csülöklével, vagy oldalas esetén csontlével/vízzel. A lé épp, hogy ellepje a káposztát.

1-1 1/2 órát mérsékelt tűzön főzzük, majd a töltelékeket egy külön edénybe szedjük, a káposztát pedig világos rántással sűrítjük. Van, aki nem csak tálaláskor kínál hozzá tejfölt, hanem a teljes mennyiséget kiforralja egy tejfölös-lisztes habarással. Ehhez kb. 5-6 dl tejfölt elkeverünk kb. 2 dkg liszttel, hideg vízzel kicsit hígíthatjuk, majd a káposztához keverjük, és kiforraljuk.

Visszahelyezzük a töltelékeket, és készre forraljuk. Tejföllel, friss kenyérrel kínáljuk.

Tipp:
Ha több napig akarjuk a töltött káposztát fogyasztani, a töltelékben szereplő tojást érdemes kihagyni.

További különleges receptjeink:

- Halleves füstölt heringből
- Mézes Kalács
- Pulykahúsleves gesztenyével
- Vörösborban párolt marhahús
- Mákos guba

Ha a fenti receptek nem nyerték el tetszésedet, a www.receptvarazs.hu oldalon kedvedre keresgélhetsz a receptek között. Sőt, játékra invitálunk: ha van tuti-bevált recepted karácsonyra, töltsd fel a www.receptvarazs.hu oldalra, és máris bekerülhetsz a sorsolásra, ahol havonta 3 db TV Paprika magazint sorsolunk ki!

----

1 másik verzió,amit barátném készít (sajna 1x sem sikerült mgkóstolnom ezen remekmüvét,pedig 1x a táskájában hozott,de elfeledte odaadni :( )

(eredti fellelhetőség a cím/link)

Szárma (ételrecept, fogyókúrázók és éhes emberek számára kerülendő olvasmány)

szarma.jpeg
Igy készül a felénk “szármának” nevezett töltött káposzta : végy egy zacskó (nemtommenyi, lehet, hogy egy kiló) vagdosott aprókáposztát, és ha túl savannya, akkor áztasd ki hideg vizben, és egy közepes fej savanyú káposztát, amit leveleire szedsz. (a káposzta vastag ereit ki lehet vagdosni, és ha nem rágózol főzés közben, akkor el lehet fogyasztani).
1 kg darált disznó vagy csirkemelle húsát elkészitjük kolbászhúsnak. (a darált húst összekeverjük sóval, törött borssal, darált köménymaggal, pirospaprikával és zúzott fogyhagymával, és jól alaposan kidolgozzuk, majd pihenni hagyjuk). Addig mig a kolbászhusi pihen, meg lehet mosni a rizsát. Én negyed kilónyi mennyiséget szoktam venni, és mikor már tiszta, akkor összekeverem a kolbászhússal. Ki lehet teriteni a káposztaleveleket, és beletenni a husis rizses keveréket, egyik felét behajtani, felgöngyölni, és a másik felét bedugdosni a közepébe, és igy szépen sorban, mig el nem fogy a töltelék. A maradék levelekkel és az aprókáposzta felével kibélelünk egy jókora lábast, és szépen sorban belehelyezzük a kész szármákat, majd lefedjük a többi aprókáposztával, és helyenként kolbászdarabokat meg szalonnacsikokat is dobálunk bele. (én füstölt húst is szoktam)
Felöntjük vizzel, beleteszünk egy kanál pirospaprikát és lassan főzzük, mig a töltelékbe tett rizs meg nem puhul. (ezt úgy lehet megállapitani, hogy az ember áldozatkészen megeszik belőle egy darabot)
Mikor megfőtt, akkor kiszedjük egy magasabb falú tepszibe (úgyszintén úgy, hogy az aljára teritünk aprókáposztát és káposztaleveleket, és rá a kész szármákat, beboritjuka aprókáposztával és a tetejére rakjuk a szalonnacsikokat, a kolbászdarabkák meg a főtt füstölt husi ott van a szármák és a levelek között)
Egy kevéske lében elvatyarunk egy pötyölke tejfelt (asszem 2 dl. de nem baj ha több, nem árt- csak a kilóknak, de azt majd legyalogoljuk újév után) és a tetejére öntjük. Betesszük a sütőbe sülni, olyan szép kényelmes fokozaton, mig a szalonnából kisül a maradék zsir, a káposztalevelek is egy kicsike szint kapnak. Ez idő alatt konyhában olyan illatok terjengenek hogy a hátad mögött késsel villával felszerelkezett családod erőszakos rohamát nem tudod tovább saját testeddel fenntartani. Engedsz a rohamnak, és közben áldod az eszedet, hogy legalább kolbászt meg füstölthúst dobáltál bele a műbe, mert a töltelékes részéből nem nagyon jutott. Nekem 8 darab félliteres nagyságú szárma jött ki az egy kiló húsból. Mind elfogyott. Még az a szerencse, hogy félkész állapotban megettem egyet. :)

Főzőcske part1

Fokhagymáról jut eszembe,hogy kaptam1  receptet is. Ugye,a sok Hírlevél,van köztük 1,ami recepteket küldözget:)


meglepődtél? :unsure:

Tessék,ünnepi asztalra kitünő:

Egybensült fokhagymás ponty karácsonyra


Hozzávalók:
- 1 db kb. 3 kg-os ponty
- 2 fej fokhagyma
- 3 evőkanál pirospaprika
- 2 evőkanál só
- 3 dl étolaj
- 1 dl víz

Elkészítés
A megtisztított hal fejét-farkát levágjuk /a keserűfogát eltávolítjuk/, kívül-belül besózzuk. Az egyik oldalát a gerincéig beirdaljuk. A fokhagymát megtisztítjuk, összetörjük, a pirospaprikával összekeverjük, majd a vágatokba töltjük. Egy tepsibe beleöntjük az olajat és a vizet, erre rátesszük a halat, és kb. 35-40 perc alatt szép pirosra sütjük, közben néhányszor az olajos lével meglocsolgatjuk. Sós vízben főtt burgonya és ecetes uborka illik hozzá.




 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------

+ utánanéztem a kocsonya/aszpik dolognak,s ezt tanátam:
Aszpik készítése

ASZPIK - KLASSZIKUSAN 75 dkg marhacsonthoz, 5 dkg vöröshagymát, 15 dkg sárgarépát, 5 dkg fehérrépát, 3 tojásfehérjét,  3 dkg paradicsompürét, 1 dl fehérbort, 2 dkg (szemes) fekete borsot, 10 dkg zselatinport, valamint az ízesítéshez babér- és tárkonylevelet, tárkonyecetet és sót veszünk. A csontokat feldaraboljuk, alaposan leöblítjük, s annyi vízzel, amennyi elfedi, feltesszük főni. Ha felforrt, a vizet leöntjük róla, a csontokat ismét megmossuk, s (1,5 liter vízzel) ismét feltesszük főni. Ha forr, egy kanállal leszedjük a rajta képződött habot, s beletesszük a tisztított zöldségeket (vöröshagyma, sárga- és fehérrépa), valamint a fűszereket (szemes bors, egy babérlevél, csipetnyi tárkonylevél, só) és hozzáöntjük a bort. Igen lassú tűzön főzzük, 2-3 órán át. Ha kész, leszűrjük, s a levet zsírtalanítjuk (a szép, áttetsző aszpik egyik titka a tökéletes zsírtalanítás). A 10-15 perccel korábban kevés langyos vízbe beáztatott zselatinport hozzákeverjük a csontléhez. A tojásfehérjéket kevés hideg vízzel, kicsi tárkonyecettel és a paradicsompürével habosra verjük, a végén egy kevés zselatinos csontlét is adunk hozzá, majd ezt a "tisztítóhabot" folyamatos keverés mellett az aszpikba csurgatjuk. Visszatesszük az edényt a tűzre (egy habverővel gondoskodunk arról, hogy a folyadék folyamatosan keveredjen), s néhány percig lassan forralva főzzük az aszpikot. Ezután levesszük a tűzről, s hagyjuk leülepedni. A megtisztult felső réteget merőkanállal leszedegetve átszűrjük egy sűrű szőrszitán (vagy tiszta vásznon), majd hagyjuk kihűlni, végül jégszekrényben vagy más hideg helyen megdermesztjük.


VARIÁCIÓK Készíthető aszpik (borjú- és marhacsonton kívül) zsírtalanított húslevesből, halcsontból, szárnyascsontból, vagy akár borjúláb főzőlevéből. Szükség esetén akár tiszta vízből is, ilyenkor a zöldségek és a fűszerek mellett kicsit több zselatinpor megy bele (minden deciliter folyadékhoz legalább 1 dkg zselatin). Viszont kevesebb zselatinnal kell számolni, ha a folyadéknak amúgy is van tartása, különösen, ha az aszpiknak nem is az a feladata, hogy összefogja az ételt. Pld. húskocsonyába elég folyadék-deciliterenként 0,1-0,3 dkg, míg gyümölcskocsonyába 1 dl gyümölcsléhez 0,7 dkg.
A halakhoz teljesen világos aszpikot használunk, a fehér húsokhoz mehet (a például húslevesből készült) sárgás is, míg a vadakhoz (a fehérbor helyett konyakkal vagy vörösborral ízesített) kicsit sötétebb dukál.

LÉ-PRÓBA Általában célszerű dermesztési próbát is végezni az aszpikfélékkel. Ilyenkor egy kiskanálnyi lehűlt levet hideg helyre (de nem a mélyhűtőbe) teszünk, s ha az negyed órán belül megkocsonyásodik, akkor a lé rendben van. Ha a próba nem sikerül, akkor a levet vagy még tovább kell főzni, vagy zselatin további hozzáadásával kell megerősíteni.
 (nem is jártam messze az ablakon való kilógatásos módszerrel :evil: ;) )



Kocsonya
Hozzávalók (6 személyre):
2 kg vegyes disznóság
15 dkg vöröshagyma
8 dkg sárgarépa
5 dkg fehérrépa
3 dkg zellergumó
babérlevél
fokhagyma
feketebors (szemes)
darabka fűszerpaprika

(ecet, citromlé)


A megtisztított (szükség esetén leperzselt) disznóságokat alaposan mosd meg, s  annyi hideg vízben tedd fel főni, amennyi ellepi (max. 3 liter). Ha a víz felforrt, szedd le a tetején képződő habot, majd tedd bele a fűszereket és a zöldségeket. Fedő alatt, lassú tűzön főzd, amíg a hús teljesen meg nem puhul, . (Ha a répákat is bele akarod tenni a kocsonyába, akkor azokat vedd ki, még mielőtt szétfőnének, s ha kihűltek, szeleteld fel.) A megpuhult húsdarabokat csontozd ki, darabold fel, s helyezd el (megfelelően mély) üveg vagy porcelán tálakban (ekkor mehet hozzá a kimentett zöldség is). A levet zsírtalanítsd és tisztítsd meg úgy, ahogy az aszpikot szokás, de zselatint ne használj, ha a dermesztési próba elsőre nem sikerült, inkább főzd tovább a levet. (A dermesztési próbánál egy kiskanálnyi lehűtött levet hideg helyre - de nem mélyhűtőbe - teszünk, s a lé akkor jó, ha ott egy negyed órán belül megkocsonyásodik.) Végül a kocsonya megtisztított és kihűlt (de még nem dermedő) levét öntsd rá a húsdarabokra, s a tálakat tedd hideg helyre (de nem a mélyhűtőbe).
A tálaláskor ecetet vagy citromlevet kínálj hozzá. (Van, ahol őrölt pirospaprikát is szórnak a tejére.)
A kocsonyát a disznó (vagy malac) olyan részeiből főzzük, amelyek jó tartást adnak a lének, így elsősorban fejet, lábat, körmöt, farkat és bőrkét használunk vegyesen. A hús egy kisebb része lehet füstölt is.

aha,így már értem a  külömbséget. Aszpikot akkó' nem ettem még

tudtam

tegnap nagyon boldog voltam,ma meg is bántam :(  A szokásos menetrendszerinti Jó dolog utánni rossz megérkezet. Bár tudtam előre már tegnap,hogy ma sz@r napom lesz melón,mert a tegnapi mínusz hőmérséglet beakasztott a vízvezetékeknek,de nem számítottam,hogy ennyire kikészit a mai nap. kaptam amúgy 1 segédet nem is említettem. Ma picit felhúzta a cukrom,s csaknem kiabáltam vele. :( Nem vagyok parancsolgatós típus,de ma abab a szituba kerültem,hoyg rá kellet szólnom több alkalommal is,mert avgy nem akart Ő se dolgozni,vagy nem tudom.

Holnap megyek hivatalba ismét. Végre elszántam magam,hogy elindítsam a papírjaim. Útlevél,munkakönyv,TB  ...

Személyigazolvány már megvan.

Hogy végig tudok-e menni azt még kétes dolog.

Útlevél most mindennél fontosabb Nékem.
 Bár félek,hogy sikerül e elintéznem,mert akadályok vannak dögivel :(

Mind1. tegnap kaptam 1  naaagy lökést,s így elindul6ok.

Ninsc több visszakodás,eleget halasztgattam,s tegnap a fejembe vettem,hogy +változom.Ez nem a szokásos Újévi "fogadkozás". olyat sose csináltam.

2009. december 19., szombat

druszám


idézet





vers



Veled vagyok

 

Veled vagyok,
Míg élek
És vagyok,
Utána:
Nem leszek,
Mert meghalok.
—–
Ha kötelék,
Hát édes
E teher;
A szabadságra
Nem cserélem el.
—–
A világba
Nem voltam
Bele
Vetve,
Még akkor sem,
Ha el leszek
Temetve,
——–
A szerelem,
Mint Isten
Szép vetése,
Tovább él,
Mint
Heidegger
Tévedése.
——
Amíg
A Nap süt,
A Hold
Integet,
Valahol mindig
Ott leszek
Neked.
—-
Az életünk
Kis lelkeknek
Talányos,
Mi pár voltunk,
A világ volt
Magányos.

tesztözön part 35

tesztözön part 34 (mesét már jrtak rólam,2őt is)







Kocsis completed the quiz "Milyen könyvet írnának rólad?" with the result A szomorú hös.
Könnyen kezelhetö és irányítható, s így egy kis írói fantázia nyomán erötlen és bizonytalan egyéniség. Sokszor olyan árva lélek, aki sosem kapott elég szeretet. Rólad írják majd a le...gszebb tragédiákat: könnyek árja áztatja az életed dokumentáló könyvlapokat. Az ilyen figurát tiszta és ártatlan embernek örzi meg az emlékezet, még akkor is, ha egy jó író esetében minden gyarló gyengesége ismeretes a regényben. Szerencsétlen sorsú asszony, akit a férje semmibe vesz, kijátszott segítö, meghurcolt jólélek, megcsalt szerelmes, megalázott, kihasznált naiva. Végtelen szereplehetöségek. Igazi szentimentalista téma. Ügyetlen firkász kezei között butácska, hatásvadász ballada, de mestertöl megrázó és szívbemarkoló..

tesztözön part 33







Kocsis completed the quiz "Mit mondanak rólad a képeid?" with the result A gyerek.
Eleve úgy állsz hozzá, hogy nem vagy fotogén, és bár kedvenc képeidet osztod meg másokkal, azokon minden ott van, ami szerinted kifejez téged, csak te nem. Egy önbizalomhiányos álmodozó va...gy, aki már évek óta azt használja kifogásnak, hogy az irodában nincs szkenner. Azt mondod: ne a küls?d alapján ítéljenek meg, de ha nem mutatsz magadból semmit, még az is alig néz rád, aki egyébként ismer..

tesztözön part 32 (ezért fut a gépemen a BOINC)







Kocsis completed the quiz "Mi a küldetésed a világon?" with the result Gyógyító.
Célod az emberek segítése és a világ élhet?bbé tétele. Az életedet a gyógyításnak szenteled és ezért kénytelen vagy sokat feláldozni. De hidd el, megéri! Nincs is szebb mind egy hálás szempár pillantása....

tesztözön part 31







Az embereket és a helyzeteket gyorsan és pontosan méred be. El?re tudod,hogy az adott flört komollyá válhat-e vagy sem,hogy egy munkamegbeszélés kedvez...?en ér-e véget,a barátság ?szinte-e stb. Mégsem értékeled túl sokra a bels? hangod vagy a megérzéseidet. Mások érzelemkitöréseit gyan?snak vagy kellemetlennek találod.Könnyen zavarba jösz,ha valaki felfedi a lelkét..

tesztözön part XXX

ez nem Facebook-os lesz,az XXX miat :)

Ez kéremszépen igaz történet. Akár hiszed akár nem.

Itt olvas6od eredetiben:


Fogkefe teszt :)
Most jutott eszembe.

1 teszt. Vagyis annak is fel lehet fogni. cylonanime06.gif

Modjátok,a partneretek fogkeféjét már megnéztétek tüzetesebben? Mármint AZT,hogy milyen márkájú? cylonanime04.gif

NEM,most nem a hosszú ideje 1ütt élőkre gondolok,mert ott valószinü a NŐ vásárol,s 1formát.

Mert Nekem,vagyis Marikának feltünt -a Szefantoron -,hogy ugyanolyan márkájú fogkefét használunk. Persze Ő a "női" színüt,Én pedig a "férfias" árnyalatút.

Szóval most,miután EZT elolvastad,s friss kapcsolatban vagy irány ki a fürdőszobába,s kukkantsd meg a partner fogkeféjét.

Az eredmény? mellow.gif

Szerintem ennek a jelenségnek az aránya százalékban ki sem mutat6ó ... excl.gif

Üdv Endre,Doroszló!

P.s.: Még hallasz rólam ...O:-)




tesztözön part 29







Kocsis took the What do Your Eyes Say About You? quiz and the result is Mysteries.

When people look into your eyes, they see mysteries galore. You're a deep and intellectual person, and others can see that through your sparkling eyes. You're quiet and shy, but once you... get to know someone, you become comfortable around them. Your eyes often spark curiousity in others, and it bothers people how they can never tell what you're really thinking. You're hard to read and often hide your true emotions.

tesztözön part 28







Kocsis took the Where will you be 10 years from now? quiz and the result is Theme Parks

10 years from now.. you'll be seen in a theme park having a walk with your loved one! You enjoy living the life for the moment..You also love traveling! You always take things slow an...d calm! But beware, time passess by, you never know maybe later or tomorrow would be your last day and you'll regret the things you haven't done!

tesztözön part 27 (ez is mellément )







Kocsis completed the quiz "Mennyire vagy gyerekes?" with the result Felnöttél.
Nem érdekelnek már annyira a játékok, a túl sok édesség hízlal, és különben se jó a fogaknak, a rajzfilmek néha untatnak, a mesefigurás pólót pedig maximum pizsamának hordanád. Felelösségtelje...sen viselkedsz, önálló vagy, jól eligazodsz a felnött lét útvesztöiben. A gyerekekkel semmi bajod, csak egyszer?en más világ. Tulajdonképpen normális vagy, de vigyázz, nehogy beszippantsanak a mindennapok, és túlzottan elszürkülj..

tesztözön part 26







Kocsis completed the quiz "Mi bajod van?" with the result Befo"tt-effektus.
Egyszóval ELVAGY. Semmi különös. Minden nap ugyanaz. Hogy tegnap még más volt a miniszterelnök? ...Hogy az nem tegnap volt? Kit érdekel?! Téged biztosan nem... :).

tesztözön part 25







Kocsis completed the quiz "Hogy tudsz könnyen elalduni?" with the result Háton.
Háton tudsz a legkönnyebben elaludni. Ez azt jelenti, hogy szereted tisztázni alvás el?tt magadban, hogy mit is tettél aznap. Mennyivel lettél több vagy kevesebb. Néha sok id?be telik, mire e...l tudsz aludni a rengeteg gondolkozás miatt. Alvás el?tt megtervezed a másnapodat, vagy rettegsz azok dolgok következményét?l, amit aznap tettél..

tesztözön part 24!







Kocsis completed the quiz "Melyik a te szemelyisegtipusod?" with the result Flegmatikus.

Visszagottsag,elmelyules,komolysag,higgadtsag es kiegyensulyozottsag.E szavak a te kulcs szavaid.Remek hallgatosag vagy.Nyugalmadat nehez megzavarni,jol birod a feszultseget.Masokat ...is mindig sikerul ez utra terelned.Elegedett vagy az eleteddel.Ami problema lehet,hogy csak gyujtod magadban a rosszat,a gondokat,a bajokat.Igy az emberek eltavolodhatnak toled,ha latjak,hogy nem vagy jo passzban. TANACS: sose engedd senkinek,hogy mast akarjon beloled,mint aki igazabol vagy.Ne felj kimutatni,ha orulsz,ha szeretsz,de azt se ha utalsz,vagy csalodtal.Adj lehetoseget masoknak,hogy segithessenek,megismerhessenek.Hidd el,mukodik!.

tesztözön part 23 (erre büszke vagyok,kár,hogy nem egészen igaz :(







Lehet, hogy tényleg tájékozott vagy a témában, de lehet, hogy csak friss nyitottságod és ?szinte érdekl?désed az oka annak, hogy fantasztikus beszélgetőpartner vagy...Egy értelmiséginek nem okoz semmilyen szenvedést a jelenléted, hiszen szótáradból hiányzanak az igénytelen gondolatok és hányingert keltő közhelyek...Bár több ilyen ember lenne, mint Te!.

tesztözön part 22 (ami érdekes,mert van 1 hasonló eredmény)







Kocsis completed the quiz "Ki a rokonlelked?" with the result Garfield.
Lusta alvásra kiéhezett ember vagy. Nem szereted a hét kezdetét és csak akkor mozdulsz ki a házból ha nagyon muszáj. Ajánlott mottó: Jobban szeretném a reggeleket , ha később kezdődnének..

S ez tegnapi:







Kocsis completed the quiz "Mennyire vagy lusta?" with the result Garfield-hasonmás.
Akárcsak mindenki kedvenc lusta, dagadt macskája, te sem veted meg a lustálkodást. De vigyázz, nem mondtam, hogy egy fárasztó nap után! Bármikor képes vagy a semmitevésre, bárhol képes va...gy aludni. Lételemed a tévé és a kaja. Azt tippelném, hogy a lasagne-t is szereted! :D Nehezen lehet kirángatni otthonról, a kötelességiedet (amik miatt ugye ki kéne mozdulni...) ezért nem mindig végzed el. Vigyázz, hogy környezetedet ne idegesítsd fel ezzel, amúgy meg ha elvagy így, hát én nem szólok bele...:).


Első valamennyire illik Reám,második meg abszolute mellétrafált. csak annyi hasonlóság,hoyg imádoma  lasegnet ...



tesztözön part 21 (ami totál mellé ment :( )







Kocsis completed the quiz "Itthon vagy külföldön boldogulsz jobban?" with the result Csomagolj és mehetsz is! .
Nálad jobb munkaer?t még külföldön sem lehetne elképzelni, mind a nyelvtudásod, mind a munkához való hozzáállásod megállja a helyét bárhol a világban, nem besz...élve a kalandvágyadó, és világutazó vénádról....

1 gondolat

Végül is csak robot vagyok, semmi több. Nem vagyok ember, még ha néha annak érzem is magamat. Legalábbis azt hittem, hogy az érzéseim olykor hasonlítanak az emberi érzelmekre.

De ez nem lehet igaz. Engem emberek alkottak emberek szolgálatára, és az emberek fognak megsemmisíteni, ha úgy akarják. Nem rendelkezem az ő elidegeníthetetlen jogaikkal.


(Rex –a Robot)


LESTER DEL REY