Hozzávalók az alaprecepthez:
- 4 csapott evőkanál finomliszt
- 2-3 csapott evőkanál cukor vagy gyümölcscukor
- 1 késhegynyi sütőpor vagy szódabikarbóna
- 2 evőkanál főző kakaópor
- 1 tojás
- 2 evőkanál olaj (pl. dióolaj)
- 2 evőkanál tej
Mákos, narancsos verzió
- 4 evőkanál liszt
- 2 evőkanál cukros darált mák
-1 evőkanál cukor vagy gyümölcscukor
- csipet szódabikarbóna vagy sütőpor
-1 tojás, 2 evőkanál olaj (pl. dióolaj)
- 1-1 evőkanál tej és narancslé vagy csak 2 evőkanál narancslé
- csipet fahéj.
Elkészítés:
Vegyük a bögrét, és kanalazzuk bele a száraz elemeket. Jó alaposan keverjük őket össze. Üssük rá a tojást, és adjuk hozzá a nedves elemeket. Egy kanál segítségével alaposan keverjük össze a hozzávalókat, folyós masszát kapunk. A bögre szélét törüljük le egy szalvétával. Tegyük a bögrét a mikrohullámú sütőbe, majd állítsuk be az időszabályozót 3 percre. Kb. 1 perc alatt szépen megemelkedik a tészta, de ne vegyük ki előbb semmi esetre sem. Ha megállt a mikró, hagyjuk bent 30 másodpercet, majd vegyük ki.
Nekem szépen kiesett a formából a sütemény, de ha ez nem menne ilyen simán, akkor egy kés segítségével vágjuk körbe, mielőtt kivennénk. A süti a bögre formájától függően lehet magas is. Ha ez így van, nekem így volt, akkor vágjuk ketté, majd így tegyük a tányérra. Csokis karamellöntettel és naranccsal nagyon finom.
2010. október 15., péntek
2010. október 6., szerda
2010. október 5., kedd
Ex-kódex
„Nincs abban semmi rossz, hogy tegnap az exemmel ebédeltem.” De mi lenne akkor, ha párunk találkozgatna régi nagy szerelmével? Akkor is ilyen megértőek lennénk? A régi szerelmekhez fűződő kapcsolat sosem egyszerű, de van néhány támpont, ami segíthet az egészséges egyensúly megtalálásában.
1. Ismerős vagy barát? Bár úgy szól a közismert szakítás utáni mondat, hogy: „azért maradjunk barátok”, mégis jobb, ha az exeddel inkább csak egy régi ismerősként tartod a kapcsolatot, így elkerülheted a kellemetlen helyzeteket, és a következő partnered dolgát is jelentősen megkönnyíted. Fontos, hogy ne tekintsd legfőbb bizalmasodnak, akivel megoszthatod a jelenlegi kapcsolatodban szerzett sérelmeidet is!
2. Az ex nem egy nyitva hagyott kiskapu! Régen rossz a helyzet, ha eleve azzal a céllal akarsz kapcsolatban maradni régi kedveseddel, hogy egyszer még újraéleszd a régi tüzet. Ha jót akarsz magadnak, végérvényesnek kell tekinteni a szakítást, mert csak lezárt múlttal élhetsz teljes életet a jelenben, és lehetsz nyitott a jövőre.
3. Inkább társaságban! A bonyodalmak elkerülése érdekében jobb, ha inkább társaságban futsz össze az exeddel. Ilyenkor is válthattok pár szót kettesben, elmesélhetitek egymásnak, hogy mi történt az eltelt időben, de mégsem kelti azt a hatást a környezetedben, hogy kettecskén randizgattok volt szerelmeddel.
4. Soha ne titkolózz! Annál nagyobb okot nem adhatsz a féltékenykedésre jelenlegi párodnak, mint, hogy titokban találkozol az exeddel. Valószínű, hogy nem fogtok hármasban bandázni, és a jelenlegi társad annak sem fog örülni, ha nélküle találkozol a vetélytársával, de az őszinteséged csak tovább erősíti majd a kapcsolatotokat, míg a hazugság akár örökre meg is mérgezheti azt.
5. Ne játssz a tűzzel! Bár sokan mondják, ha féltékennyé akarod tenni a párod, legjobb, ha megemlíted neki, hogy milyen jól érezted magad az exeddel, de ennél kegyetlenebb módszer talán nem is létezik. Kevés bántóbb dolgot lehet elképzelni, mint, hogy azt kell látnod, hogy akit szeretsz, többször mosolyog össze volt szerelmével, és még mindig remekül egymásra vannak hangolódva.
6. Soha ne szexelj exszel! Talán túl evidensnek tűnik ez a szabály, sokan mégis gyakran elfelejtik, és összefutnak egy baráti szexre, persze tisztán érzelmek nélkül. De ne áltasd magad, baráti szex nem létezik: nem csak haverként tekintünk arra, akivel időként össze akarunk bújni.

2010. október 1., péntek
2010. szeptember 22., szerda
2010. szeptember 16., csütörtök
3 év
3 év gépidőben mérve az emberiség megsegítésében...
Mikor a linket nézed,már többet fog mutatni,de sebaj.

2010. szeptember 10., péntek
2010. szeptember 8., szerda
2010. szeptember 7., kedd
Kapcsolatfüggőség - Miért jobb a rossz kapcsolat, mint a magány?
A kapcsolatfüggőség divatos kifejezés, manapság gyakran használatos. Amikor valaki minden cselekedetét a másik véleményétől és beleegyezésétől teszi függővé, miközben ez nem kölcsönös, és ebben a szituációban nem boldog egyik fél sem, erős a gyanú a kapcsolatfüggőségre.
A kifejezés arra is utal, hogy az illető nem tanulta meg az önállóságot, a szuverenitást, nem képes arra, hogy független lényként életképesnek érezze magát. Szorong, félelmek gyötrik ezzel párhuzamosan fantáziavilága felerősödik, de abból semmit nem valósít meg. Állandóan várakozó, érzelmileg kielégítetlen állapotban van. Leginkább olyan kutyára hasonlít, aki egész nap arra vár, hogy megdicsérjék, megvakargassák, enni, inni kapjon, elvigyék világot látni, törődjenek vele.
Kapcsolatfüggőség - láncon tartott kutya a függő személy
Ennek híján egész napját láncon tölti, amely olyan hosszú, amilyenre a gazdi engedi. A kapcsolatfüggő számára ez a lánc láthatatlan, szimbolikus. Nem a társ teszi rá, hanem ő, saját maga alakítja úgy a kapcsolatot, hogy mozgástere korlátozott legyen, vágyainak kielégítése mástól függjön. Ha akarná, változtathatna rajta, de nem meri akarni, mert nem hisz önmaga életképességében. Fél, bátortalan, gyáva. Sokszor kényelmes. Megéri kushadni, mert úgy érzi, hogy olyan helyzetben élhet, amelyet ő, önmaga nem tudna megteremteni. Ez leggyakrabban az anyagi jólétre értendő.
Lehet változtatni a helyzeten!
Aki így él, az legalább értse, hogy önként vállalja ezt a sorsot, és akkor ne panaszkodjék!
De ha valaki nem akar ilyen helyzetben élni, ha értékesebbnek gondolja 1 (egy) és megismételhetetlen életét, mintsem hogy boldogtalanul és kiszolgáltatottan, szinte állati sorban éljen, annak bizony változnia kell! Erő kell ennek a belátásához, a változtatáshoz, az önálló életképességhez!
Aki nem mer önálló lenni, az nem nőtt fel, az megrekedt a gyermek szerepben. Az nem egyenrangú, szerelmes társat választ, hanem pótpapát vagy pótmamát, aki mindent megmond, megtesz, kivitelez, biztosít, büntet és/vagy szeret, aki ellen lázadozik, akitől fél, akinek meg kell felelni, de aki mellet boldog soha nem lehet az, aki felnőtt korú, felnőtt vágyakkal.
Az önálló életvezetésre való képesség az érzelmi érettség egyik legfontosabb kritériuma.
Nagyon gyakran anyagi okokra hivatkozással leplezik a gyávaságot, a kapcsolat láncának biztonságát választva, a felnőtt boldogság megvalósulásának lehetőségéért semmit sem téve, azt soha meg nem ismerve.
Kazimir Ágnes, pszichoterapeuta

2010. szeptember 4., szombat
2010. szeptember 3., péntek
2010. augusztus 31., kedd
2010. augusztus 24., kedd
2010. augusztus 17., kedd
2010. augusztus 16., hétfő
God's Number is 20
Superflip, the first position proven to require 20 moves.
Every position of Rubik's Cube™ can be solved in twenty moves or less.
With about 35 CPU-years of idle computer time donated by Google, a team of researchers has essentially solved every position of the Rubik's Cube™, and shown that no position requires more than twenty moves.
Every solver of the Cube uses an algorithm, which is a sequence of steps for solving the Cube. One algorithm might use a sequence of moves to solve the top face, then another sequence of moves to position the middle edges, and so on. There are many different algorithms, varying in complexity and number of moves required, but those that can be memorized by a mortal typically require more than forty moves.
One may suppose God would use a much more efficient algorithm, one that always uses the shortest sequence of moves; this is known as God's Algorithm. The number of moves this algorithm would take in the worst case is called God's Number. At long last, God's Number has been shown to be 20.
It took fifteen years after the introduction of the Cube to find the first position that provably requires twenty moves to solve; it is appropriate that fifteen years after that, we prove that twenty moves suffice for all positions.
A History of God's Number
By 1980, a lower bound of 18 had been established for God's Number by analyzing the number of effectively distinct move sequences of 17 or fewer moves, and finding that there were fewer such sequences than Cube positions. The first upper bound was probably around 80 or so from the algorithm in one of the early solution booklets. This table summarizes the subsequent results.
Date Lower bound Upper bound Gap Notes and Links
July, 1981 18 52 34 Morwen Thistlethwaite proves 52 moves suffice.
April, 1992 18 42 24 Hans Kloosterman improves this to 42 moves.
May, 1992 18 39 21 Michael Reid shows 39 moves is always sufficient.
May, 1992 18 37 19 Dik Winter lowers this to 37 moves just one day later!
January, 1995 18 29 11 Michael Reid cuts the upper bound to 29 moves by analyzing Kociemba's two-phase algorithm.
January, 1995 20 29 9 Michael Reid proves that the ''superflip'' position (corners correct, edges placed but flipped) requires 20 moves.
December, 2005 20 28 8 Silviu Radu shows that 28 moves is always enough.
April, 2006 20 27 7 Silviu Radu improves his bound to 27 moves.
May, 2007 20 26 6 Dan Kunkle and Gene Cooperman prove 26 moves suffice.
March, 2008 20 25 5 Tomas Rokicki cuts the upper bound to 25 moves.
April, 2008 20 23 3 Tomas Rokicki and John Welborn reduce it to only 23 moves.
August, 2008 20 22 2 Tomas Rokicki and John Welborn continue down to 22 moves.
July, 2010 20 20 0 Morley Davidson, John Dethridge, Herbert Kociemba, and Tomas Rokicki prove that God's Number for the Cube is exactly 20.
How We Did It
How did we solve all 43,252,003,274,489,856,000 positions of the Cube?
* We partitioned the positions into 2,217,093,120 sets of 19,508,428,800 positions each.
* We reduced the count of sets we needed to solve to 55,882,296 using symmetry and set covering.
* We did not find optimal solutions to each position, but instead only solutions of length 20 or less.
* We wrote a program that solved a single set in about 20 seconds.
* We used about 35 CPU years to find solutions to all of the positions in each of the 55,882,296 sets.
Partitioning
We broke the problem down into 2,217,093,120 smaller problems, each comprising 19,508,428,800 different positions. Each of these subproblems was small enough to fit in the memory of a modern PC, and the way we broke it down (mathematically, using cosets of the group generated by {U,F2,R2,D,B2,L2}, or more concisely, cosets of H) allowed us to solve each set rapidly.
Symmetry
If you take a scrambled Cube and turn it upside down, you have not made it any more difficult; it will still take the same number of moves to solve. Instead of solving both of these positions, you can simply solve one, and then turn the solution upside down for the other. There are 24 different ways you can orient the Cube in space, and another factor of two using a mirror, for a total reduction of a factor of about 48 in the number of positions that need solving. Using similar symmetry arguments and by finding a solution to a large "set cover" problem, we were able to reduce the number of sets that needed solving from 2,217,093,120 down to 55,882,296.
Good vs. Optimal Solutions
Random positions Cosets of H
Optimally 0.36 2,000,000
20 moves or less 3,900 1,000,000,000
Solution rate, in positions/second
An optimal solution to a position is one that requires no more moves than is required. Since a position that required 20 moves was already known, we did not need to optimally solve every position; we just needed to find a solution of 20 moves or less for each sequence. This is substantially easier; the table at left show the rate a good desktop PC has when solving random positions.
Fast Coset Solving Program
Using a combination of mathematical tricks and careful programming, we were able to solve a complete coset of H, either optimally, or with sequences of twenty moves or less, on a single desktop PC, at the rates shown in the table at left.
Lots of Computers
Finally, we were able to distribute the 55,882,296 cosets of H among a large number of computers at Google and complete the computation in just a few weeks. Google does not release information on their computer systems, but it would take a good desktop PC (Intel Nehalem, four-core, 2.8GHz) 1.1 billion seconds, or about 35 CPU years, to perform this calculation.
What are the Hardest Positions?
Distance Count of Positions
0 1
1 18
2 243
3 3,240
4 43,239
5 574,908
6 7,618,438
7 100,803,036
8 1,332,343,288
9 17,596,479,795
10 232,248,063,316
11 3,063,288,809,012
12 40,374,425,656,248
13 531,653,418,284,628
14 6,989,320,578,825,358
15 91,365,146,187,124,313
16 about 1,100,000,000,000,000,000
17 about 12,000,000,000,000,000,000
18 about 29,000,000,000,000,000,000
19 about 1,500,000,000,000,000,000
20 about 300,000,000
We have known for fifteen years that there are positions that require 20 moves; we have just proved that there are none that require more.
Distance-20 positions are both rare and plentiful; they are rarer than one in a billion positions, yet there are probably more than one hundred million such positions. We do not yet know exactly how many there are. The table on the right gives the count of positions at each distance; for distances 16 and greater, the number given is just an estimate. Our research has confirmed the prior results for entries 0 through 14 below, and the entry for 15 is a new result. We hope to have that independently confirmed by another researcher within the month.
To date we have found about twelve million distance-20 positions. The following position was the hardest for our programs to solve:
[Install Java to animate.]
The hardest position for our programs.
Contact
Our group consists of Morley Davidson, a mathematician from Kent State University, John Dethridge, an engineer at Google in Mountain View, Herbert Kociemba, math teacher from Darmstadt, Germany, and Tomas Rokicki, a programmer from Palo Alto, California. Email may be sent to rokicki@gmail.com or to davidson@math.kent.edu.
Rubik's Cube is a registered trademark of Seven Towns, Ltd.
Thanks to Werner Randelshofer for use of the Cube applet on this page.

Címkék:
érdekesség,
idegen nyelv,
játék,
máshun óvastam,
sf,
Sikerekben Gazdag Új Évet
2010. augusztus 15., vasárnap
idézet
Andromeda season 3,episode 15:
Are U monster?
Are U freak?
Will U be my friend!
Or have U lost Your Way.
With trouble to pay,
When U come to your journey's end?
"Empyrium LulLaby, CY 8745"
Címkék:
ami tetszik,
film,
idegen nyelv,
idézet,
máshun óvastam,
sf
2010. augusztus 14., szombat
ki is Squall?
I never knew life could be this way
Life without you
I never knew life could be this strange
Like a sky that isn't blue
I know you're still here
I know you still care
I know you follow me places only you and I would share
You know you're my love
Know that I always cared
I may have been away without you
But my heart was always here
Never forget
I never left
Always there in the shadows
Hard to believe
Because you couldn't see
Always there when I mattered
I'm still here
I never meant to fall this way
So much to sacrifice
I never thought life would pass away
And at such a high price
Feel we're still one
That love hasn't gone
I sense everything about you
Around me when I'm alone
Know that you'll always be
Deep in the heart of me
No matter where I am today
You'll always be a part of me
Never forget
I never left
Always there in the shadows
Hard to believe
Because you couldn't see
Always there when I mattered
I'm still here
ATB

18-as karika,
ami tetszik,
film,
játék,
nóta,
sf
2010. augusztus 13., péntek
Szefantor XXIII. 2010.08.6-16
Mint talán emlékeztek említettem párszor,hogy idén elmék A Táborba. Nos,jelentem eljutottam,s haza is értem.
Kb. 6 napot tölt5tem ismét barátok,ismerősök s ismeretlen ismerősök közt.
Jó vala látni a régi arcokat,ismét kezet fogni,puszit adni hallgatni a maagsröptü beszélgetéseket,enni a finomabbnál finomabb kajákat.
Jó sürü vala a program. Az előadások színvonalasak,s tartalmilag érdekesek.
Találkoztam vele is, Dienes Istváns kezet is ráztam SŐT!!!! el is beszélgettünk,s feltettem azt a kérdést amire még tőle se kaptam meg a nÉkem megfelelő választ. :)
Éspedig azt,hogy mi is az amit ÉLET-nek illetve élőnek nevezünk?
Az Ő válasza az vala,hogy minden élő.s Minden információ.
A szegedi előadáson a Térhalytómüről és a kvantumszámítógépről beszélt. Elméletileg 2-3 éven belül meg lehet építeni az ELSŐ kvantumszámítógépet!!!
Ha nem is jön össze ez iylen gyorsan,akkor is büszke vagyok magamra,hogy 1 ilyen személyiséggel si tudtam beszélni,mégha nem is értettem sokmindent az elbeszéléséből.
Pont ilyen humoros,közvetlen a stílusa mint amit a videjón is látni.
Másik nagy benyomást tevő előadó Pollák Tamás,aki a számjtógépekről,felépítésükről,müködésükről stb tartott beszámolót. Nagy figura Ő is. Óriási elme. Linket nem találtam most róla.
De 1 álltalam készített fotó had álljon itt :)
Kerekes B. László
Előadássorozata is elnyerte tetszésem,s bővítette az amúgy csekély tudásom. első alaklommal a Núbel díjasokól tartott előadást,de csak azokról akik valamiylen módon kapcsolódnak a maygarokhoz. szám szerint 16 iylen személy van. nem sorolom fel őket.
író olvasó tali is vala hagyományokhoz híven. Most Markovics Botond ,László Zoltán és F. Tóth Benedek
lett kérdezve.
Nagy öröm vala még az is,hoyg ismét láttam kedves barátomat s családját,névszerint Kollárik Pétert.
K. Varga Beáta aka. Onsai is tartott előadást,ami asszem picit megmutatta vicces módon,hogy hogyan kéne 1xrüen NEM-et mondani.
Még volt sok előadás,de nincs róla képem :( vagyis van,de elmosódottak.
1 lagzi is meg lett tartva 2 táborlakó közt. Ez 1 remix vala,mert 2 héttel korábbi események újrafeldolgozása vala most nagyobb baráti körbe.
Név szerint Kasza Magdolna aka.Tricia és Gál József aka. Manó szereplésével.
Magdi szülei is jelen voltak. Édesanyja nagyon szépen énekel,édesapja pedig kitünően kíséri harmonikán. Hosszú órákon keresztül énekelgettünk 1ütt. Kár,hogy a hangom pocsék,meg kevés népdalt ismerek,de jól mulattam.
a modern "paphelyettes" már notebook segítségével adja össze az ifjú párt
Ilyen sütikkel kedveskedtek még előző este,de akkor inkább az itókán járt az eszem
s, nem sikerült lekapnom csak másnap a maradékot
Vetélkedő is lett tartva. Ez mindig 7végén van.Könyvnyereméyneket lehet szerezni.
Most is sikerült sokat bezsebelnem,de ottmaradtak,mert nem vala erőm hazacipelni :(
Ha jól emléxem 6 új könyv s 3 magazin (Galaktika) tulaja lettem
csapatom kb. 2/3a. még vala 1 leányzó,akinek sajna elfeledtem a nevét,s később érve az asztalunkhoz a képről is lemaradt. akik látszanak: Szélesi Móni,Visnyei Józsi és Vescernyés Gábor.
(uyge jómagam fényképeztem ezé' nem látszom :) )
A versenyfőnök
eredmény összegzésnél
a ynereményhegy 1 részlete:
Tábortüzeztünk is:
meg énekelgettünk,3 személy gitáron is játszott:
Márki Éva
Cselenyák Imre (akitől kaptam is 1 könyvet,dedikálva :) : Ágoston úrfi c.)
F.Tóth Benedek (aki nagyon szerteágazó tudással rednelkezik. kiderült róla,hogy tud pár szót szerb nyelven is :)
Alkotónap,meg 1éb napokon is Kovács Andi,aka. Rhewa
jóvoltából a Táborlakók gyöngy5 tudtak varni,füzni s 1éb módon elfoglalni magukat. avgy 20 kg. felszereléssel érkezett.
ez scak töredéke a felszerelésének.
jah,csaknem lemaradt. Mivel imádom főzni,meg konyhai dolgokba segétkezni,így 1 nap beválaltam 3admagammal,hogy répát puculok,s reszelem.Kb amit itt láttok azt jómagam reszeltem le,kézi reszelővel. Csodálkoztak is,hoyg nem hallt el a kezem/csuklóm?!?
ittmár leváltottak,mert mentem előadásra. :)
Nos,nagyvonalakba ennyi.
ha valaki lemaradt szóljon,illetve úgy érzi,hoyg nem kér az ilyen publicitásból,s kiveszemtörlöm innen.
Zárszóba ismét megköszönném,hogy részese lehettem ennek az eseménynek.
2010. július 31., szombat
2010. július 27., kedd
2010. július 23., péntek
2010. július 20., kedd
2010. július 5., hétfő
2010. július 2., péntek
2010. június 29., kedd
Rihanna - Russian Roulette ( NEVER PULL the Trigger!!!!)
utósó mondatta nem 1ezem,de a többi szöveg teccik.
2010. június 27., vasárnap
jönnek
a hangyáim idén is.
pedig azt hittem iylen esős időbe végre békén hagyjáka szobám. de nem
első példányok már itt vannak.
ezeknem nem árt a hanygaméreg,só,spray s 1éb praktika.
Évek óta ilyen tájba kb 2 hétig rajzanak.
Najó,nem ilyen vészes,de a függöny és a fal tele van/lesz velük. ezé' is van elsőtétítve a szobám csaknem állandóan. mert a fényre még jobban előjönnek.
s érdekes mód csak ebben az 1 helyiségben. sehol máshol.

bánat,
eszmefuttatás,
kesergés,
múltam 1 darabja,
zéletem
2010. június 25., péntek
események képekben
Velük voltam kirándulni:
Marika és Angi
így néztem ki 2010.06.23-án
Sajna nem tudom rendesen kommentelni most a képeket.
Pedig szebben próbáltam kirakni.
Marika és Angi
Sajna nem tudom rendesen kommentelni most a képeket.
Pedig szebben próbáltam kirakni.
2010. június 16., szerda
kvázi szabadnap
Nos, megléptem 1 dolgot. "kértem" 3 nap szabit melóról. avgyis 3.5napot. mert holnap elm1ek "venni" 1 mobiltelefont,ha sikerül. Mert most kvázi ingyenessen lehet hozzájutni,de előfizetéses cucc,s a havidíj kb 10 € lenne. S most kérdéses,hogy jómagam vehetek e így,mertugye,nem vagyok munkaviszonyba stb ...
Amúgy ilyen lesz,ha lesz :
Nem sokat tud,se nem túlmodern,de nékem most elsősorba a zenehallgatás miatt esett rá a választásom.
a sima MP3 lejátszók nekem nem j5tek eddig be,s így nem is nézegettem őket.
visszatérve a szabira. pintek és szombat szabadkára mennéka nővéremékhez,mert a kislányoknak vasárnap elsz tartva a szülinap,ám akkor sajna nem tudok jelen lenni,mert Tüzoltó versnyre vagyok hivatalos. s azt ismét "nem" tudom lemondani,mert Bírói státuszba kell megjelennem. S így se vagyunk elegen.
Utánna meg nagyon jól fog kezdődni a nyaram,mert min 10 napig 1edül leszem!!! Szülém elmegy házat őrizni a nővéremékhez,akik idén ismét mennek nyaralni. Jó akinek jól m1. Taval házat tatoztak komplett,idén ismét tellik nyaralásra.
jah,ma megemlítettem a agzdának,hogy augusztus 3-17 közt se leszem,s akkor tényleg kiveszem az évi szabadságom. nagyon hozzászoktak,hogy az Endre,az dolgozik állandóan.
Mostmégcsak1 akadály van,amit nehéz lesz meglépnem,de megteszem. S ez az,hogy a fizum is kikérem.
Mert az csak gyarapodik,s gyarapodik ...

2010. június 15., kedd
Enigma Silence must be heard
Look into the others eyes, many frustrations
Read between the lines, no words just vibrations
Don't ignore hidden desires
Pay attention, you're playing with fire
Silence must be heard, noise should be observed
The time has come to learn, that silence ...
Silence must be heard
Or diamonds will burn, friendly cards will turn
Cause silence has the right to be heard
People talk too much for what they have to say
Words without a meaning, just fading away

Csesszégmeg,de nagyon ottvan (NEM szól senkinek se!!!! )
Forgiveness, forgiveness;
everything is all over...
Forgiveness; everything is all over...
Forgiveness...
Oh, life:
if there was ever any doubt in my mind, it's now.
And for the first time
I think maybe we weren't meant to be.
I didn't think the answer could be answered
by anyone o'er than me...
think about it, dwell upon it;
try to find some clarity.
Didn't I give you enough?
What was wrong with me?
Dig it up... try to find
all that you can't see.
I want to love you; dunno if I can.
I want to give you one more chance.
Forgiveness: it comes so slow...
all is so uncertain, everything is unknown.
I want to love you; dunno know if I can.

My 'Angry Mode': it comes and it goes...
though it is a mystery
why I act so out of control
as to let my emotions get the best of me.
I can't help it; can't deny it.
There is anger; won't try to hide it.
Got to burn it; set it on fire.
Ashes blowin' in the sky and I wonder why...

2010. június 13., vasárnap
Bipolaritás
elgondolkodtató:
Bipolaritás
Depi,alkohol,drog and halálvágyon kivül minden +van a tünetek közü ...
S mindez 1 dologra vezethető vissza. Kevés kommunikáció a családba ahogy kiveszem.

2010. június 11., péntek
A Kifli, amely bármikor elkészíthető
(picit elmapolom még a Kreativ blogger díjal járó bejegyzést )
Olcsó, kiadós és bár macerásnak tűnik, nem csak konyhatündéreknek ajánlott.
A Kifli, amely bármikor előállítható. Úgy értem azért állítható elő bármikor, mert minden alkotórésze megtalálható egy átlagos konyhában. Nem kell hozzá semmi extra, ráadásul nagyon olcsó. Sós és édes változatban is készíthető, gyakorlatilag a családom minden tagja szereti, ezért lett a neve: A Kifli
A mennyiség felezhető, de nálunk , – a kamaszneveldében – nem érdemes 1 kg lisztnél kevesebbel kezdeni A Kiflit.
Először 2,5 dl tejben 1 evőkanál cukorral felfuttatok 5 dkg. élesztőt. Amíg készül 1 kg lisztet, bő 1evőkanál sóval elkeverek, aztán hozzáteszek 2 tojás sárgáját, 1,5 dl. étolajat, az élesztős tejet és még 2,5 dl-t ( tehát összesen fél liter tej kell hozzá).
Gyorsan összeáll és 6 cipót formázok belőle.
Begyújtom a sütőt ( 200-210 C°) vékonyra nyújtom a cipót és nyolcadokra vágom. Feltekerem kifliformákra és a sütőlapra készítem. 20 percig még várakoztatom őket, addig a maradék tojás fehérjével megkenem, szezámmaggal, sajttal vagy köménnyel megszórom, és apró kockára vágok 25 dkg margarint. Ezeket rárakosgatom a kiflikre és betolom a sütőbe.
Az édes változata csak annyiban különbözik, hogy lekvárral együtt tekerem fel a kifliket és durvára vágott dióval szórom meg a tetejét.
Lehet, hogy macerásnak tűnik, de tényleg könnyen nyújtható, haladós, pláne: kiadós.
{ha még nem próbálta valaki mákkal is nagyon fincsi,ha meg van szórva a teteje,illetve ha gépsonka,szalámi/felvágott van beletekerve a kiflibe ;) }

desszert,
diéta,
kaja,
levlistás izémizé
2010. június 5., szombat
ismét
Ismét Kreativ Blogger Díjat kaptam. Ha minden igaz már holnap benyomom a post-om.
Előrebocsájtom,hogy ne legyen sértődés belőle,de nem a "szokványos" 7 dolog Rólam.
+ NEM adom tovább,mert nincs még 1x 7 blog amit olvasok,s akinek továbbadnám.
Előrebocsájtom,hogy ne legyen sértődés belőle,de nem a "szokványos" 7 dolog Rólam.
+ NEM adom tovább,mert nincs még 1x 7 blog amit olvasok,s akinek továbbadnám.
Címkék:
eszmefuttatás,
igazság,
ilyen vagyok???,
játék,
múltam 1 darabja,
nóta
Szefantor hírek,ízelítő,programmterv,ár
Szefantor Fóruma,ahol informálódni lehet,jelentkezni stb ...
Teljes tábordíj: 29700 Ft/fő
1 nap: 3800 Ft
3 napon túl: 3300 Ft
Kedvezményes tábordíjak:
0-5 éves korig: 4000 Ft
6-14: 16000 Ft
Sátorkedvezmény:
2200 Ft/ 9 nap/fő
Tábordíj visszatérítés!!!!!!
Vetélkedőknek minimum 8000 Ft értékű könyvnyeremény
min.3x kaja. van büfé. előadások,sportolási lehetőség,jó társaság.
Idei programmterv (pontosítás lesz benne ) :
Két vetélkedő
Alkotónap, lövészet

Takács Gábor: 1, Philip K. Dick hatása a sci-fire
2, Hyperion
Márki István: Rendhagyó Galilei
Pethe László: 1, Utópia
2, színdarab rendezése
Pollák Tamás: Hogy működhet a pozitronagy? (dupla)
Chelloveck: Sci-fi filmklasszikusok
Szedlák Ádám: Cyberpunk
Dienes István: A tudat kvantummechanikája (dupla)
Nyéki Tamás: B-kategóriás sci-fi filmek
Kovács T. Mihály: Galaktika és/vagy valami más
Zalatnai Zámor: J.G. Ballard: Vízbefúlt világ
Ficsor Zoltán
Kerekes László: Magyar Nobel-díjasok (dupla)
Író-olvasó találkozó: Szélesi Sándor, Markovics Botond, Kovács T. Mihály, Antal József, László Zoltán

utazás
2010. június 3., csütörtök
Radiohead - I Might Be Wrong
I might be wrong
I might be wrong
I could've sworn I saw a light coming on
I used to think
I used to think
There was no future left at all
I used to think
Open up, begin again
Let's go down the waterfall
Think about the good times and never the bad
Never the bad
What would I do?
What would I do?
If I did not have you
Open up and let me in
Let's go down the waterfall
Have ourselves a good time, it's nothing at all
It's nothing at all
Nothing at all
Never look back
Never look back
Pénznek van szaga?!?
A történelem vagy ismétli önmagát vagy nem tudom,de ahoyg pénzhez jutok rögtön lecsapnak rám,s volt pénzem nincs pénzem.
Ugye,meséltem,hogy több mint 1 évvel ezelőtt kölcsönadtam 1 bizonyos összeget,amit még mai nap se kaptam vissza.
Ma,1 másik munkatársam felhívot,s kért 1 kisebb összeget,olyan 10K HUF értékben kölcsön. Adtam neki ...
Csak tudnám honnan a fenéből érezte meg,hogy pont ennyi van a zsebembe. Ugyanis tegnap este kaptam kézhez ezt az összeget,mert ennyiért adtam el a wireless antennám.
Kiváncsi vagyok ez tartsa e a szavát,mertcsak 20 napra kérte a pénzt,ugyanis fizut csak 25.-e táján fizetik be neki a számlájára.
Más.
Tegnap internet és számtógép használatot "tanítottam". A poén az,hogy engem úgy nagyvonalakban a kinézetem,s a viselkedésem alapján a faluban szó szerint lenéznek,s nem sokra tartanak.
Mertugye,1 sertésfarmon dolgozom,a külsőm nem mindig ápolt stb ...
DE
Hívnak számítógépet szerelni/beállítani,s csodálkoznak,hogy ehhez miféle képen érthetek?
Mintha nagy dolgokat mutatnék :)
Ám néha bosszant ez. Hogy 1részről semmire se tartanak,mégis kérik a segítségemet. Most akkor ez hogyis van?

internyet,
kérdések,
múltam 1 darabja,
zéletem
2010. június 1., kedd
grrr
hogynemlehet 1 szabványt bevezetni,s megoldani,hogy ne keljen átszabni a beillesztett videó méretet?
Hamá' van az a gomb,hogy Embed,meg a megadott paraméterek,akkó' mié' nem jók???
megint belelóg az oldalrészbe a videó,ami lentebb avn. Útálom az iylet

bakik,
eszmefuttatás,
internyet,
kesergés
2010. május 28., péntek
Don't Panic!
No,mivel lemaradtam sajna a Törülköző napról 1 kis ízelítő 1 másik rendezvényről:
Címkék:
érdekesség,
internyet,
máshun óvastam,
poén?,
sf
Fokhagymás tejföllel sült puszta steak
Hozzávalók:
- 1 kg sertés vagy baromfi színhús szeletelve
- kb. 70 dkg burgonya
- liszt
- 1 tojás
- só
- bors
- 1 nagy pohár tejföl
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 10 dkg reszelt sajt
Elkészítés:
A hússzeleteket kiklopfolom, sózom és lisztbe forgatom. A burgonyát lereszelem, beleütöm a tojást, hozzákeverek annyi lisztet, amennyit felvesz (tócsi jellegűnek kell lennie), fűszerezem sóval, fokhagymával, esetleg petrezselymet vágok bele. A húsokat bevonom a masszával, és közepes lángon pirosra sütöm. Eközben a tejfölt elkeverm a borssal és a reszelt fokhagymával. A kisült szeleteket tűzálló tálba fektetem, megkenem a fokhagymás tejföllel, és betolom az előmelegített sütőbe. Mikor a tejföl kicsit rásült, megszóróm a reszelt sajttal (lehet akár füstölt is), és pirosra sütöm.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
1 gondolat
Végül is csak robot vagyok, semmi több. Nem vagyok ember, még ha néha annak érzem is magamat. Legalábbis azt hittem, hogy az érzéseim olykor hasonlítanak az emberi érzelmekre.
De ez nem lehet igaz. Engem emberek alkottak emberek szolgálatára, és az emberek fognak megsemmisíteni, ha úgy akarják. Nem rendelkezem az ő elidegeníthetetlen jogaikkal.
(Rex –a Robot)
LESTER DEL REY