Megesik, hogy nem igazán tudjuk, hogyan is mutassuk be újdonsült kedvesünket a társaságnak. Akár egy kollégával fűződtek kicsit szorosabbra a szálak, akár csak most ismerkedünk még a másikkal, eljön az a pont, ahol meg kell tudni: most akkor ez egy párkapcsolat?
Azt hihetnénk, hogy nem olyan bonyolult dolog ez az egész.
Randiztunk, csókolóztunk, szex is volt, és még mindig randizunk. Akkor egy pár vagyunk, nem? Nos, a válasz nem fekete vagy fehér, és ha jobban szeretnénk a fehéret, talán nem érdemes siettetni a dolgokat.
Egy új generáció
A párkereső harctér sokat változott az elmúlt években. Valahogy megszoktuk, hogy
többnyire a nők hozakodnak elő az érzelmeikkel, a férfiak pedig kissé zavarban, de (jó esetben) örömmel sodródnak az eseményekkel. Hiszen a nő az, aki analizálgat, akinek mindig tudnia kell, mi történik és mi miért van, és a nő az, aki mihamarabb megállapodott, biztos kapcsolatban szeretné tudni magát a vágyott férfiú oldalán.
Na, ez volt eddig. Most viszont az úgynevezett Y generáció ismét csavart egyet a nemek viszonyán.
Sokkal jellemzőbb az elköteleződéstől való félelem, mindenki a saját kis függetlenségéért (és a szíve épségéért) aggódik. Így a nők hamar megtanulták, hogy nem szabad túl érdeklődőnek mutatkozni, hiszen így elijeszthetik a férfiakat. Az udvarlási szakasz igen hosszúra tolódott ki, és szinte kötelező megfelelő mennyiségű párkapcsolaton túl lenni, mielőtt valaki hajlandó elkötelezni magát a másik mellett.
Szerencsére az emberi természet azért még nem fordult ki teljesen önmagából, és akad ellenpélda is szép számmal. De a tendencia határozottan azt mutatja, hogy
a fiatalok csak a testüket osztják meg egymással önzetlenül, a lelkük, az érzelmeik, a hitük és a felelősségvállalásuk jó mélyre van elásva, és elég nehezen hozzáférhető.
„Keresőben vagyok”
„Nincs rosszabb annál, mint amikor egy pasi túl korán játssza ki az összes kártyáját. Ha kimutatod a legmélyebb érzelmeid, és az nem talál viszonzásra, te leszel a vesztesek nagydíjának győztese” – áll egy népszerű amerikai magazin hasábjain, és így nem is csodálkozunk azon, miért viselkednek olyan érthetetlenül a férfiak és a nők egyaránt.
Divatos össze-vissza randizgatni, és akár egyszerre több partnerrel is tartani a kapcsolatot, hiszen senki nem várja el a másiktól, hogy csak az övé legyen – elvégre ő maga is ugyanezt teszi.
Ez a fajta „higítása” az érzelmeknek pont arra jó, hogy ne kelljen szembe nézni az érzelmekkel, a párválasztás felelősségével, és úgy általában semmivel. Hiszen így nem kell egy személyre koncentrálni, nem kell mindent egy lapra feltenni. Mivel senki nem ígér semmit a másiknak, nincs komolyabb csalódás sem, ha valaki tovább áll. A legjobb kifogás: „keresőben vagyok”, vagy „nem vagyok elkötelezve senki felé, így nyitott vagyok”. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem él párkapcsolatban, pusztán annyit, hogy akivel/akikkel randizgat, azokkal nem tervez hosszabb távon.
Aki azt vallja, hogy nem lehet semmit ígérni a másiknak, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap, az egyszerűen fél a csalódástól, vagy esze ágában sincs felvállalni a kapcsolattal járó felelősséget. Ha valakinek tetszik a másik, elég fura megoldás ezt azzal tompítani, hogy „laza kapcsolatban” vagyunk, és biztos, ami biztos másokkal is találkozgatunk.
Ahol csak egymással találkozgat két ember, ott is nevén kell nevezni egy idő után a dolgokat. Aki ezt nem teszi, az
vagy nagyon gyakran váltogatja a partnereit, és már nem akar senkit a barátnőjének/barátjának nevezni – hiszen ki tudja, meddig tart -, vagy pedig fogalma sincs arról mit akar, kivéve egyet: őt nem fogja senki behálózni, lekötni, felelősséggel felruházni.
Járunk?
Még a tinédzserek is jobban tudják kezelni ezt az egészet. Legtöbbször, mielőtt még bármi történne, egyszerűen megbeszélik, hogy ők most egy pár lesznek. Bár ez sokszor nem tart sokáig, legalább tudják, mijük van, ahogy körülöttük mindenki más is tudja.
Nem így a felnőtt:
köntörfalaz, szeretné jól érezni magát, megkapja, amire vágyik, de sokszor még ekkorra sem tudta eldönteni, még mire vágyik – és mit hajlandó adni ezért. Bizony, ha valakivel jól érezzük magunkat, legalább annyit illik vállalni ezért az élményért, hogy a partnerünknek, társunknak tekintjük, és kizárólag ő foglalja el a párkapcsolatoknak fenntartott helyet az életünkben.
Beszélnünk kell…?!
Ha bizonytalan vagy benne, hogy mi is a státuszod a kedvesed életében, érdemes megbeszélni ezt a dolgot. Ha több randi, vagy néhány hét után sem vagytok annyira közel egymáshoz, hogy meg merd kérdezni, talán nincs is értelme… És nyilvánvalóan nem kell lerohanni a férfiút valami súlyosnak tűnő kérdéssel, egyszerűen meg kell tudakolni, nála mik a szabályok. Ebből is sok minden kiderül, és
ne dőlj be annak, hogy neki több időre van szüksége. Természetesen mindenkinek sok időre van szüksége, hogy eldöntse, le akarja-e élni veled az életét, vagy sem. Ám pár randi alatt el lehet dönteni, hogy ezt a „több időt” veled szeretné-e tölteni, vagy valaki mással.
Ne gondold, hogy ha finom célzásokat teszel, azzal bármit is elérsz. Ám semmiképp ne ess a ló túloldalára, tessék ezt szépen, finoman kezelni. Minden kapcsolat másmilyen. Van, amelyik annyira magától értetődő már kezdéskor, hogy ilyen eshetőségek fel sem merülnek: mindketten odavannak a másikért, és ezt fel is merik vállalni egymás és mások előtt is.
Ahol viszont az egyik fél szeretne kicsit több elkötelezettséget a másiktól, ott muszáj kipuhatolni, egyáltalán hajlandó-e ilyesmire a másik.
Nem olyan nehéz dolog azt mondani valakinek, hogy szeretnéd, ha innentől csak egymással találkoznátok. Ez elég alapvető elvárás egy kapcsolatban, viszont sok mindent helyre tesz. Ha mást nem, a szándékokat feltétlenül.
Forrás:
Nana.hu
